52. Irinyi János Országos Középiskolai Kémia verseny

52. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny - a döntőbe jutott versenyzők megyénként


A döntőn a 10. osztályos versenyzőknek reagens nélküli minőségi analízis lesz a versenykiírásban megadott ionokkal. Ehhez a versenyzők reagens oldatokat fognak kapni, melyeknek a koncentrációja:

  • sóoldatok esetében 0,05 - 0,1 mol/dm3
  • sav- és lúgoldatok esetében 1 - 2 mol/dm3

 

Tájékoztató az 52. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny
döntőjének lebonyolításáról

 

A koronavírussal kapcsolatban kialakult helyzet miatt az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny 2020-as döntőjét nem tudtuk az eredeti kiírásban szereplő időpontban és módon megszervezni. Az Irinyi OKK Versenybizottságának döntése alapján amennyiben „hagyományos módon” indul az új tanév, a döntőre 2020. szeptemberében kerül majd sor, az alábbi módon:

A döntő két részletben kerül megrendezésre:

  • az első egy írásbeli döntő forduló, melyet a döntőbe került diákok az iskolájukban írnak meg (papíron, vagy on-line formában – ennek a technikai részletein még dolgozunk). Ebben a részben minden, az országos döntőbe 2020. februárjában bejutó versenyző egy olyan feladatsort kap, amely tartalmazza az elméleti és számolási feladatokat, valamint a laborfordulónak az elméleti részét. A feladatok megoldásához használhatnak tankönyvet, internetet, de a feladatok megoldásához rendelkezésre álló idő korlátozott lesz. A feladatok személyes megírását a felügyelőtanárok ellenőrzik.

    Az írásbeli forduló időpontja: 2020. szeptember 10. (csütörtök).

    Minden versenyző azonos időpontban írja majd az írásbeli feladatlapot.

    Az írásbeli fordulón való részvétel feltétele, hogy a diák rendelkezzen saját e-mail címmel, amit megad a regisztrációs űrlapon (https://irinyiverseny.mke.org.hu/regisztracio/user/finals).
  • A versenyzők írásbeli fordulón legjobb eredményt elérő kb. 25%-a egy egynapos döntő laborfordulón vesz részt Debrecenben. Ennek az időpontja: 2020. szeptember 27. (vasárnap). Aki kéri, annak szállást is biztosítunk szombatról vasárnapra. A program vasárnap várhatóan 10:30-kor kezdődik és 16:00-ig tart.
  • Amennyiben az írásbeli fordulót sikerül on-line formában megrendeznünk, az írásbeli döntő forduló előtt szervezünk egy próbafordulót, ahol a versenyzők kipróbálhatják a felület működését, a beküldés módját. Ennek az időpontja: 2020. szeptember 3. (csütörtök). A próbafordulón nem kötelező részt venni a versenyzőknek, de ajánlott.

Kérjük, hogy a döntőbe bejutott versenyzők – akkor is, ha ezt már korábban megtették – regisztráljanak újra a https://irinyiverseny.mke.org.hu/regisztracio/user/finals URL-en. Az újbóli regisztráció során kérjük, hogy az Egyéb részvételi adatok / Megjegyzés részben (azaz a regisztrációs lap utolsó sorában), írja meg, hogy (i) az iskolájában biztosított-e az iskolai forduló on-line lebonyolításának a feltétele (azaz van-e számítógép, megfelelő internet kapcsolat, valamint MS Office); (ii) nyilatkozzon arról, hogy amennyiben bejut a debreceni laborfordulóra, akkor előreláthatóan fog-e szállást kérni (ezen később még lehet módosítani, azonban a körülbelüli szállásigény felméréséhez szükség van erre az információra). Az újbóli regisztráció határideje: 2020. szeptember 1.

A döntőn való részvétel díját igyekszünk minimálisra csökkenteni, erről a nyár folyamán értesíteni fogjuk az érintett intézményeket.

Bízunk benne, hogy a 2020-as versenyt ilyen formában sikerül eredményesen lezárni.

 

Go to top