A névadóról

 

Irinyi János1817-ben született Bihar megyében, valószínűleg Nagylétán. Nagyváradon, majd Debrecenben tanult. 19 éves korában a bécsi politechnikum hallgatója lett, ahol fõleg kémiával foglalkozott. Az erdélyi származású Meissner Pál professzor egyik elõadási kísérletének sikertelensége adta azt az ötletet, hogy biztosan és zajongás nélkül fellobbanó gyufát kap, ha ólom-dioxidot és fehérfoszfort alkalmaz. Tanulmányát nem potom összegért eladta, s a kapott összegbõl fedezte késõbbi berlini egyetemi, majd hohenheimi gazdasági akadémiai tanulmányait.

Berlinben 1838-ban könyvet írt a kémia elméletérõl, amelyben különösen a savakkal foglalkozott. Szembeszállt Lavoisier-nak azzal az állításával, hogy a savas karakter az oxigéntõl lenne. A következõ évben hazajõve a magyar nyelvû kémiai cikkek egész sorát jelentette meg a kémia elméleti és gyakorlati vonatkozásairól (pl. vegyaránytan, lõgyapot). Értekezett a szikes talajok javításáról is. A magyar szódás szikesek gipsszel történõ javítását elõször Irinyi javasolta.

Õ alapította az elsõ magyar gyufagyárat 1840-ben Pesten. Tevékenyen részt vett a Schuster-féle vegytani műnyelv megreformálásában is. E nyelven írta tankönyvét, amelynek csak az elsõ kötete jelenhetett meg (1847). A 48-as ifjúság vezetõi közé tartozott, õ fogalmazta meg a híres 12 pontot. A forradalmi hadsereg õrnagyaként a nagyváradi lõporgyár vezetõje volt. A szabadságharc leverése után rabsággal bûnhõdött, kiszabadulva azonban folytatta küzdelmét a kémiai ismeretek terjesztéséért. Mezõgazdasági kísérletei anyagilag tönkretették, s könyvelõi állást kellett vállalnia, majd a debreceni István malom igazgatója lett. Vértesen halt meg 1895. december 17-én.

 

 

 

Go to top